-Ha már így csapatba szegődtünk. Mi is a nevetek?
Kérdeztem a szőkére nézve.
- Én Namjoon vagyok. Ő Jimin, Jungkook, Jin, Hoseok, Suga és V. És ti amúgy kik vagytok?
Mosolygott rám, majd egy hányaveti mondattal válaszoltam neki.
- Én Zeo vagyok ő meg a húgom Gitta.
- Ezek meg milyen nevek egy ázsiainak?
Nevette el magát a Jungkook nevű srác.
- Magyar nevek. Az eredeti nevünk nem ez, de nem hiszem, hogy számon kéne kérned. Gyere Gitta.
Karon ragadtam barátnőmet, majd elhurcoltam az épület egyik részébe, ahol volt egy ágy. Szerencsére egy bútorboltban rekedtünk, ami összeköttetésben volt egy kisebb ételbolttal, így nem lehetett egy szavunk sem.
- Aludj nyugodtan Gitta. Majd én őrködöm.
- Azt már nem! Már egy hete, hogy nem alszol, mert rám kell vigyáznod. Most én jövök. Amúgy is látom rajtad, hogy fáradt vagy.
- Majd én őrködöm. Aludjatok.
Szólalt meg a hátam mögül Jimin.
- Nem tudom, hogy hét férfi mellett nyugodtan tudnék aludni. Nem bízom meg annyira az emberekben.
- Egy zombiapokalipszis idején te képes vagy ezt feltételezni rólunk?
- Pont ezért teszem ezt.
Ezzel fogtam magam és odasétáltam a kirakat ablakához, amit rács fedett. Pár percre rá Jimin ült le mellém, s beszélni kezdett hozzám. Hosszas hallgatásom után a szájára tettem kezem, hogy csendre invitáljam.
- Járkálók.
Súgtam oda neki még mindig az utcát bámulva.
- Oltsátok le a fényeket!
Szólt hátra Jimin, majd egy járkáló az ablak elé állt és engem kezdett nézni.
- Unnie! Ha megmozdulsz akkor.
- Ssss! ... Tovább ment. Felmegyek a tetőre.
- Ott van Jungkook. Nem kell menned.
Szólt oda nekem Suga.
- Attól még szétnézhetek, nem?
- De.. Mindig ilyen flegma?
Súgta oda Gittának.
- Nem. Csak nem tud megbízni az emberekben. Az ő bizalmát el kell nyerni.
-És még is miért ilyen?
Kérdezte Gittát Namjoon.
- Ez egy hosszú történet. Amúgy meg kémként szolgált a vírus előtt.. Ne lepődjetek meg a viselkedésén. A kémkedés néha bérgyilkossággal is járt neki. Annyi kétszínű embert látott már életében, hogy rajtam kívül nem bízik meg senkiben.
- DE MENŐ! *o*
Súgtak fel egyszerre a fiúk. Miután a tetőre értem meg is pillantottam Jungkookot aki éppen íjpuskáját tisztította és nyilait élesítette.
- Szép darab.
- Tudom. A bátyámmal készítettük. Tudod, még a vírus előtt.
Nevette el magát, majd bánatosan kezdte el bámulni maga előtt a földet.
- Részvétem.
- Kösz..
- Rengeteg erre a járkáló. Miért durrogtattatok itt a város középpontjában? Nem gondoltátok, hogy a hang gyorsan terjed és a járkálók gyorsan jönnek?
- Nem direkt volt. Jin zsebében elsült a fegyver és hirtelen egy csomóan lettek.
- Ki az a hülye, aki a zsebében hordja a revolverét?!
Néztem rá egy enyhe grimasszal.
- Nem tud-- Hé! Egy szóval nem mondtam, hogy revolver volt!
- Egy mesterlövésznek nem is kell elmondanod, hogy milyen fegyvert hall egy lövésből.
- Mesterlövész vagy?! De menő! *o*
- Ch.. Csak a munkám miatt.
- Mert mit dolgoztál?
- Az nem lényeg. Őrizd tovább a tetőteret. Átmegyek a szomszéd épületbe egy kis kajáért és innivalóért.
- Mi?! Azt már nem! Egyedül még is mit kezdenél? Én is jövök.
- Nem, nem jössz. Neked vigyáznod kell a többiekre. Amúgy is. Amíg nem találkoztunk veletek is egyedül oldottam meg mindent. És így gyorsabb is. Na pá!
Ezzel fogtam magam és már a másik épület tetején is voltam. Miután lementem az épület földszintjére a sniper puskám éjjellátójával körbevizsgáltam a terepet. Sehol senki. Fogtam a táskám, s teli raktam minden féle konzerves és zacskós étellel, no meg vízzel-üdítőkkel, majd indultam vissza a többiekhez.
- Nesze.
Nyújtottam oda Jungkooknak egy üveg vizet, egy konzervet és egy kis rágcsálni valót.
- Ú! Köszönöm! Ennyi kaját nem láttam már vagy 3 napja! *q* Jó hamar megjártad. Nem vette-- Eltűnt? O.O
Miután átadtam az élelmet Jungkooknak lefelé vettem az irányt. Jimin még ébren volt. A többiek elaludtak. Gittára rá is fért már. Az elmúlt napokban sokat sírt a szülei miatt. Most meg ezzel a Suga sráccal tökre összebújva alszanak. De legalább mosolyog.
- Hoztam kaját. Tessék.
Nyújtottam neki oda táskám, hogy válassza ki ami kell neki.
- Oh.. Köszi. Jungkookkal mentetek?
- Nem. Egyedül mentem. Ő csak hátráltatott volna.
- EGYEDÜL?! Hogy tudtál te egyedül elmenni este egy zombikkal teli városban a szomszéd épületbe?
- Hát így. Inkább egyél. De ne keltsd fel a többieket. Olyan jót alszanak.
- Te nem vagy fáradt? Egy hét alvás nélkül kimeríti az embert.
- Nem vagyok fáradt!
Ez után a mondat után akkorát ásítottam, hogy csoda, hogy nem kaptam be Jimin fejét.
- Áh, te nem. Na, aludj!
- Rendben.. De ha bármi van, felkeltesz! A késem meg nálam van..
Hallottam, ahogy egy nagyot nyel, majd bólogatni kezdett. Lefeküdtem én, de igazán jót nem tudtam aludni. A szemeim csukva voltak, de mindent hallottam, ami körülöttem történt. Hallottam, ahogy a járkálók odakint menetelnek tömegekben. Hallottam, ahogy Jimin folyamatosan járkál, s néha szipog. Biztosan sír. Minden embert megvisel, ha elveszti a családját, bár nekem nem volt mit veszítenem. Az egyetlen, akim volt és van az Gitta. Olyan kényelmetlen ez a matrac. Az ágyakat elfoglalták. A kanapét meghagytam Jiminnek és Jungkooknak. Én már hozzászoktam a kényelmetlen alváshoz. Hiszen egy fán aludni sem olyan kényelmes. Inkább összeteszem a kezem, hogy kaptam egy lyukas, kiálló rugókkal teli matracot. Csak ne szúrná ennyire az oldalam. Kis idővel később, mintha elaludtam volna. Pár részlet kiesett. Már csak azért, mert hajnalban, mikor felkeltem egy kanapéban találtam magam, amit a két őrzőnek hagytam meg. A matracon Jungkook aludt és Jimin ült.
- Oh, felébresztettelek?
Rázom meg fejem, hogy nem miatta volt, majd felálltam és Gittához léptem.
- Kelj fel húgi! Lassan ránk reggeledik. Nem szabad, hogy a járkálók meglássanak itt minket.
Miután felébredt egy nagy öleléssel köszöntött, s én a kezébe nyomtam a tegnap este beszerzett étel maradékának egyikét.
- Ezt te szerezted Unnie?
Bólintottam.
- Ugye nem megint egyedül mentél? Tudod, hogy nem szeretem, ha egyedül járkálsz!
- Nem egyedül mentem.. Velem volt a fegyverem.
Mosolyodtam rá.
- Ahj! Folyton felidegesítesz Zeo! A fegyvered nem fog örökre megvédeni téged!
- Nem is élünk örökké. Na szóval. Nem messze innen láttam egy ruha boltot. Lehet, hogy át kéne öltöznünk. Ez a szettem egy kicsit véres lett.
- Mi az, hogy véres lett? Mi történt veled?! Megsérültél?!
- Nem, dehogy is. Szimplán tegnap amikor lehasaltam egy vértócsában landoltam. És nincs jó szaga.
Miután a többiek is felébredtek és ettek egy keveset feltettem a kérdést.
- Na? Készen álltok arra, hogy átjussunk feltűnés NÉLKÜL a másik utcára?
- EGY EGÉSZ UTCÁT AKARSZ MENNI?!
Kiáltottak rám egy kicsit megrémülten.
- Maradhattok itt is, de mi Gittával tovább állunk nélkületek is.
- Unnie!
- Khm.. Vagy is.. Nem kellenek a kifogások! Fogjátok magatokat és kövessetek.
Felmásztunk a tetőre, majd pár épületet átugrálva elértünk az utca elágazásához, ahol viszont már le kellett másznunk.
- Ma még a városban éjszakázunk, de holnap keresnünk kell egy új várost, ahol megélhetünk, mert ez túl nagy. Egy tanya nem lenne rossz. Vagy egy erdős terület. Minimum egy falu.
- És még is ezt hogy gondolta a kisasszony? Innen még is hogyan akarsz kijutni? A város kijárata körülbelül 5 mérföldre van!
Vágta a fejemhez a valós tényállásokat Jin.
- Ha nem tetszik még mindig itt maradhattok a járkálok között, ahol a halál vár csak rátok.
- Unnie..
- Gitta! Ne Unniez már folyton! Tudod, hogy igazam van! Nem tudok egyszerre mindenkire odafigyelni.
- Figyelj Zeo. Te vigyázol Gittára és a többiekre én meg vigyázok rád. Na mit szólsz?
Mosolygott rám V.
- Ugye ezt most nem gondoltad komolyan?
- Miért? Nem hangzott elég komolyan?
- Inkább mennyünk.
Miután lekommandóztunk az épület tetejéről átrohantunk a túloldalra, ahol négy járkáló állt a bejárat előtt és még három odabent.
- Jungkook! Te jobbra mész én meg balra. Suga. Ha jól láttam, neked kardjaid vannak. Te szemből támadsz. A többiek megvárják, hogy kitisztítsuk a terepet. 1 .... 2 .... 3 !
Miután sikeresen végeztünk a járkálókkal beértünk a butikba, s magunkra zártuk azt a rácsokat lecsapva az ajtóra.
- Hűha! Itt aztán lehet válogatni! Ez egy márkás bolt. Minden Nike, Adidas meg Puma!
- Ne a márkát nézzétek. Sietnünk kell. Ez a kis vas rács nem fogja sokáig visszatartani őket az üveget meg simán áttörik.
Miután átöltöztünk beszélgetni kezdtek egymással a többiek én pedig félre vonultam.
- Olyan távolság tartó. Egy csapatnak nem kéne megbíznia egymásban?
Szólt Hoseok Gittához.
- Nyugalom. Idővel fel fog oldódni. Amúgy meg.. Szerintem kedvel titeket.
- Miért kedvelne? Egyáltalán nem mutatja ki, hogy így lenne!
- Egy kémnek, akit néha még bérgyilkosságra is kényszerítettek és még néha kínozták is nem hiszem, hogy ki kellene mutatnia az érzéseit. Nála erősebb embert nem ismerek! Igazán a példaképemként szólíthatom Zeot.. Ő mellettem maradt még így is, hogy nem értek a fegyverekhez, hogy megvédjen. Még ha nem vér szerint is vagyunk testvérek.. Én nála jobban senkit nem tekintek annak.
- Huh.. Nem lehetett könnyű sorsa...
- Hát nem.. tíz éves korától egyedül nevelkedett. Onnantól kezdte el a kémkedést is és a fegyverek művészetének elsajátítását. Ha valaki mellett, akkor mellette igazán biztonságban érezhetitek magatokat!
Én a butik túlsó részében nézelődtem jó ruhák után, amit elvihettem magammal későbbre. V odalépett mellém.
- Te Zeo. Nem kedvelsz minket?
- Nem tudom.
- Nem tudod?
- Nem is ismerlek titeket. Így még is miért várjátok el tőlem, hogy ragaszkodjam vagy kedveljem bármelyikőtöket is?
- Ez igaz.. De legalább bánhatnál velünk ember módjára..
- Ha nem úgy bánnék veletek már nem élnétek.
Meghökkent, majd közelebb lépett hozzám.
- Gitta mesélt rólad nekünk. Tudjuk, hogy nehéz életed volt.. De mi nem akarunk se Gittának, sem pedig neked ártani. Kérlek.. Bánj velünk jól..
Nem mondtam semmit, csak a többiekre néztem, majd elindultam a tető feljárója felé.
- Mit mondtál neki?
Kérdezte Jungkook Vtől.
- Semmit. Csak azt, hogy tudunk a múltjáról és mi nem akarjuk bántani, meg hogy lehetne hozzánk kedvesebb.
- MEKKORA EGY IDIÓTA VAGY! Most gondolj bele, hogy mennyi emléket hozhattál fel neki! Ahj, Hyung...
Miután a tetőre értem, felmásztam egy a tetőből kiálló épület tetejére.
*Gitta.. Miért kellett neked ennyit fecsegned rólam? Tudom, hogy nem vagy titoktartó és nem is rosszakaratból tetted.. De nincs szükségem mások sajnálatára és "megértőségére".*
- Áh! Hát itt vagy Zeo. Már azt hittem, hogy V miatt itt hagysz minket.
- Ha itt hagynálak titeket, akkor Gittával jöttem volna fel a tetőre. Amúgy meg nincs szükségem a haverod megértőségére. És úgy viselkedem, ahogyan akarok. Értve?
- Rideg vagy ez tény.. Nem mondom azt, hogy megértem, vagy együtt érzek veled, mert akkor hazudnék. De tényleg nem akarunk nektek rosszat. Mi csak azt szeretnénk, ha megférnénk egymás mellett.
Felnéztem az égre, majd hátra dőltem, hogy kifeküdhessek a napsütötte tetőre, de ekkor elkapott Jungkook, mintha azt hitte volna, hogy éppen elájulok vagy valami. Meglepődtem és a szemébe néztem.
- Te meg mit csinálsz? Hátra akarok dőlni..
- Ja.. Bocsi.. Azt hittem, hogy elájultál..
*És igazam lett..*
- Khm.. Elengednél?
- Jaj, persze.. Bocsi..
Tudom, hogy nem rossz emberek, de nem merek nyitni feléjük. Ahhoz még túlságosan kevés ideje ismerem őket. A múltam miatt a bizalmam is megtorpant. Jungkook is hanyatt vágta magát mellém.
- Csak ezért jöttél? Mert, ha igen akkor elmehetsz.
- Ezért jöttem. De most már napozhatnékom van.
- Bocsi, de... Én most elmegyek. Vigyázz Gittára.
- Még is hová mész?! Egyedül!!!?
Leugrottam a tetőről és átrohantam egy másik épületbe.
*Miért ilyen kedvesek velem? Nem adtam rá okot.. Megmozdítottak bennem valamit, ami folyamatosan egyre erősödik.. Talán bizalom? Vagy kötődés? Netán.. Szeretet?*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése